/Nekem/ Az év versenye, avagy egy verseny ahol Miki 2x is megelőzött...

Szerintem szebb időt rendelni sem lehetett volna erre a vasárnapra, az erdő gyönyörű volt, már alig-alig volt néhány levél a fákon. Így ideálisabb idő nem is fogadhatta volna azokat, akik úgy gondolták ellátogatnak a Komárom Esztergom Megyei Tájfutó Kupa 7. egyben ebben az évben az utolsó fordulójára.

Egy kicsit felemás érzésekkel mentem ki a versenyre. Alapjában nagyon szeretek a Turul környékén futni, de tájfutni nem szeretek, valahogy olyan viszonylagosnak érzek mindent, és teljesen el tudok bizonytalanodni még az ismert helyeken is. De ezen a versenyen nem így történt. Kettőre indultam, belelestem a rajt listába és láttam K. Miki négyre indul. Gondoltam megpróbálom a lehető legtovább magam mögött tartani ezért a lehető leggyorsabban akartam fogni az első pontot. Tulajdonképpen ezen a napon tájékozódásban ez volt az egyetlen hibám, de ez rögtön 2perc volt és Mikivel egyszerre fogtam a pontot. A 2-es irányba megvolt de az nyilvánvalóvá vált hogy a Miki tempóját nem fogom tudni tartani. A 3-as felé az ösvényt választottuk mind a ketten és szép lazán elkezdett távolodni tőlem. A 4-es pontot egy kicsit balról fogtam. Majd az 5-ösre még láttam Mikit felfutni aztán végleg elkönyveltem, leszakadtam. Irányba fogtam a 6-os pontot és simán szintén irányba a 7-est is. A 8-asnál nem néztem a symbólt (igaz nem csak itt) és először fent vártam a pontot, de Muity Lacit és kutyusát látva kapcsoltam. Őket követve fogtam a pálya talán legegyszerűbb átmenetén a 9-es pontot. Aztán én úgy gondoltam nem harcolok a bozótossal és lecsorogtam az útig, majd az útról fogtam a 10-es pontot, de itt már felbukkan Gy. Zoli is. Talán egy-két percig élt a remény hogy követhetem Zolit és így csak 14percet kapnék tőle, de rutinosan bevitt a legnagyobb bozótba, dombon fölfelé. Hamar be kellett látnom ez nem az én sebességem. Amire én kiértem a szántóföldre kb. 400m-es előnye volt már Zolinak. És itt ért a nap első meglepetése, éppen annak örültem, hogy tegnap nem esett az eső így könnyen át lehet vágni a szántóföldön, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, Miki jött mögöttem, még egy kis dicséretet is kaptam (jól is eset), de ettől függetlenül megint simán elment tőlem, most már meg sem próbáltam vele menni. Gondoltam bosszantani akar, megmutatja milyen gyorsan tud futni terepen. A 11-esen még láttam aztán a dombon fölfelé eltűnt és Aknai Tóniba botlottam fent, megerősítettem hogy jó helyre gondolja magát és rövid toporgás után meglett 12-es is. Innentől a túlélés vezérelt, irány az ösvény és a barlangászok után a dombot jobbról kerülve fogom a pontot (gondoltam) ezzel szembe a domb bal oldalánál lévő jellegfánál tisztult ki hol is vagyok olyan, Jé itt vagyok érzésem volt, de ha már itt vagyok, innen már „gyerekjáték” beérni. Gyors erőfelmérés és irány a végjáték „maximális erővel”, talán még láthatom egyszer Miki hátát a verseny alatt. Simán jött a 14-es, leroncsoltam a 15-ösre, majd a domboldalon végigfutva pontosan a szántóföld sarkánál kötöttem ki (megint ugyan az az érzés, jé itt vagyok). Aztán ami maradt azt még kiadtam. Amikor végre újra láttam, akkor láttam, hogy nem látom Mikit, 4perc pihegés után sem láttam, örültem.

Ebben az évben ez volt a legnagyobb sikerélményem, még akkor is, ha lassú voltam, még akkor is, hogy ha ilyen hibákat soha többet nem fognak elkövetni a többiek.

A Zoli tavaszi versenye után nem gondoltam hogy ezt fogom mondani, de szeretek Tájfutni a Turulnál :o)